A ciaccona (olasz), chaconne (francia), chacona (spanyol) a barokk zene kedvenc variációs műfaja. A passacaglia nevű gyors spanyol tánc rokona. A jó ciaccona trükkje a mozgó basszus, azaz egy rövid, egyszerű hangsor ismétlése és lefelé léptetése a basszusban (az összhangzattan szabályai szerint). Mindeközben a szabadon választott hangszerek vagy énekes szabadon variálhatja a dallamot. Így a legjobb ciacconák fegyelmezettek is és szárnyalnak is.
1. Johannes Hieronymus Kapsberger, amikor szertelenül játsszák
2. Antonio Bertali, finoman és érdekesen hangszerelve
3. Claudio Monteverdi feat Philippe Jaroussky (ének)
Izgalmas válogatást készített az Il giardino armonico a 17. század kevéssé ismert olasz zeneszerzőinek hangszeres műveiből. Abból az időből valók ezek a csodálatos rövid zenedarabok, amikor a zenei nagyhatalommá vált Velence befolyására az európai zenében már megszűnt az énekhang uralma és a zeneszerzők bátran kísérleteztek a legkülönfélébb hangszerek csoportosításával, hogy a muzsikájuk által kifejezett érzelmek a legjobb tolmácsolásban szóljanak. S bár Velencében már 1501-ben elkezdenek kottát nyomtatni, aminek hatására a lejegyzett zene a kötött formák felé mutat, még megmarad a reneszánsz hangszeres zenére jellemző szabadság, mely lehetővé teszi az improvizációt.
Az olasz régizene együttes, az Il giardino armonico olyan albumot készített ezekből a bensőséges hangulatú kis remekművekből, ami sokadjára hallgatva sem válik unalmassá. Az érdekes hangszerelés és a darabok karakteréhez illő előadás bemutatására íme az öt legkedvesebb zeném a cd-ről:
1. Bevezető
2. Furulyák és orgona, ahogyan Salomone Rossi elgondolta
3. Esti melankólia Giovanni Battista Ricciotól
4. Egy kis ’jazz’ a 17. századból – Marco Uccellini
5. Mozgó basszus – Tarquinio Merula ciaccona-ja
Előadó: Il giardino armonico
Album címe: Viaggio Musicale: Italian Music of the 17th Century
Antonio Lucio Vivaldi, a „rőt pap”, az Ospedale della Pieta árvaház zenetanára 1716-ban kap megbízást oratórium megírására, mely a Velencei Köztársaság Korfunál aratott törökök feletti győzelmét hivatott hirdetni. Grandiózus megbízáshoz grandiózus mű dukál. A történet kiválasztásakor a zeneszerző – akinek hírneve ekkor a Pieta della Ospedale falain jóval messzibbre is eljut – kora egyik legkedveltebb bibliai témájához nyúl, Judit és Holofernes históriájához.
Donatello szobra Juditról a Palazzo Vecchioban
Az oratórium témája módot adott harci cselekmények, önfeláldozás, hazaszeretet, szerelmi csábítás, diadal ábrázolására. Talán nem mellékes tényező a női főhős választását illetően, hogy Vivaldi napi munkája során az Ospedáléban ragyogó tehetségű női muzsikusokat tanít, akik nagy átéléssel vitték színpadra műveit. A latin nyelven írt oratórium tehát a népét megmentő szépséges zsidó özvegy történetét eleveníti meg. Az egyenes vonalú egyszerű cselekmény hőse, Judit csellel bejut az ellenséges asszír tárborba, ahol a hadvezér, Holofernes bizalmába férkőzik – kihasználva okossága és bája erejét –, majd saját kezével végez a magára maradt hadvezérrel.
Lássuk, mi lehet a zenemű titka, hisz források bizonyítják, 1716 novemberében a Pietában előadott Juditnak hatalmas sikere volt, s számos zenei rendezvény apropóján előkerül napjainkban is. Vivaldi műve mindenekelőtt színgazdagságával, zenei változatosságával tűnik ki, megcáfolva az oratóriummal kapcsolatos esetleges előítéletünket, mely szerint hosszadalmas, unalmas műfajról lenne szó.
Az Ospedale della Pieta árvaház volt, ahol kiváló női zenészeket képeztek.
A gazdagon hangszerelt műben a színes hangzást a hegedűk mellet a következő hangszerek adják: üstdob, 2 trombita, mandolin, 4 teorba, 5 viola da gamba, 1 viola d’amore, 2 furulya, 2 szoprán salmej, 2 oboa, orgona. A hegedű mellett szólisztikus szerepet kap az oboa, viola d’amore, mandolin és orgona, idézzük csak fel a kezdő Grave csodálatos hegedűszólóját, vagy a szintén az első részben található O servi volate kezdetű áriát bevezető kedves mandolin játékot.
A színes zenei hangzás persze nemcsak az ügyes hangszerelésen múlik. Vivaldi nagy mestere a változatos formai megoldások alkalmazásának. Az első részben felcsendülő Quanto magis generosa kezdetű ária szép példa arra, hogy a szólóhangszer – ez esetben hegedű – virtuóz dallammenetei milyen mesteri módon támasztják a da capo-t, fokozva a vele közölt intenzív érzelmet. Ugyanígy erősíti a két oboa szólója az második rész Plena nectare non mero örömittas, táncos lüktetésű kórustételét.
Az oratórium első kiadása
Oratóriumról lévén szó, azaz szövegre írt zeneműről, vizsgáljuk kicsit közelebbről az énekes részeket. Vivaldi géniuszát dicséri, hogy a nagy terjedelmű, recitativókkal tűzdelt zenedráma egy percig sem untatja a hallgatót. Ebben nagy szerepe van az áriáknak – melyekben előtűnik a zeneszerző nagyszerű dallamalkotó készsége-, továbbá a kísérő zenekari és szólótémáknak. Ez utóbbiak a dramatizált szöveg fordulataiban megjelenített feszültséget fokozzák vagy oldják a szituációnak megfelelően. Így például a történet drámai csúcspontját, a lefejezést (Judit In somno profundo áriája) nem a szöveges rész fejezi ki, hanem a zenekar szaggatott, mélyen zúgó témája.
Hála a lemezkiadóknak és a közösségi médiának jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Vivaldi remekművét a legkiválóbb régizene együttesek és opera énekesnők tolmácsolásában hallgathatjuk, s még válogathatunk is. Kiemelkedően szép az Andrea Marcon által dirigált Venice Baroque Orchestra és Nationaal Jeugdkoor előadása, melyben a mezzoszoprán Manuela Custer énekli Juditot. A 2009-es előadásban minden a helyén van: az előadás az alkalomhoz illően méltóságteljes, de nem dagályos, az énekmód a beszédközpontú barokk zene követelményének megfelelően közvetíti a szereplők érzéseit, de az énekesek nem esnek túlzásokba, a tempó sosem ül el, a dinamika mértéktartó és mégis megtörténik a dráma.
Az énekesnők hangszíne kiválóan illik az általuk formált karakterhez. Manuela Custer hajlékony mezzoszopránja nem egy bravúros hang, de dallamformálásban erős. Az Abrat (Judit segítője) alakító Marina Comparato agilis szopránja kitűnően veszi az akadályokat a nagy technikai felkészültséget igénylő áriákban, s talán az ő szerepe nyújtja a legemlékezetesebb pillanatokat. De ne feledkezzünk el a Vagaust (Holofernes fegyverhordozója) éneklő szoprán énekesnőről, Karina Gauvinról sem, akinek tiszta, hajlékony hangja gyönyörűen zeng, s ha a kórussal együtt szárnyal, mint ezt az O quam vaga, venusta kezdetű áriában halljuk, némi fogalmunk támad az angyalok énekéről. Természetesen ebben nagy szerepe van a kristálytiszta hangú női kórusnak, s csak sajnálni tudjuk, amiért Vivaldi kis számban iktatott be kórusra írt témákat az oratóriumba. Mindent egybevetve az oratórium egyik legsikerültebb előadását végighallgatva, olyan érzésünk támad, mintha egy lélekemelő operaelőadáson vettünk volna részt.
Egy nem akármilyen hölgy és úr ismeretségéről esik most szó. A 18. századi olasz hegedűművész, zeneszerző és zeneteoretikus Francesco Geminiani Handel és Vivaldi árnyékában alkotott, s ma sem a gyakran kerül elő, holott a hegedűjáték technikai fejlődésére tett hatása és műveinek áradó dallamossága több figyelemre tenné méltóvá. Corelli tanítványa Angliában szolgált zeneszerzőként, híressé szonátái és concerto grossoi tették. Neki köszönhetjük a késő barokk zene legátfogóbb harmónia tanulmányát, a Guida harmonicat.
Jeanne Lamon 1949-ben született New Yorkban, 7 éves kora óta hegedül, 1981 óta a torontoi Tafelmusik Baroque Orchestra művészeti vezetője. S bár épp ebben az évben készül leköszönni posztjáról, csak reméljük, hogy még sokáig hallgathatjuk. A Tafelmusik játékában ugyanis a szenvedély és értelem egyensúlya felszínre hozza Geminiani kompozícióinak szépségét. Ez áll az 1992-ben kiadott nyolc concerto grossot tartalmazó lemezre is. A felvétel egyetlen furcsasága, hogy a régi hangszerek mintha egy idő után megadnák magukat, és lecsúsznának a tételek végére. A hegedűsök azonban értőn és érzőn tolmácsolják a nagyszerű muzsikát.
Hogyan kerül egymás mellé Vivaldi zenéje és a cigány zene? A válasz egy igazi zenei ritkaság, az Ensemble Caprice régizene együttes 2007 szeptemberében kiadott albuma, a Vivaldi -The baroque gypsies. A lemezen Vivaldi concertók és 18. századi kelet-közép európai nép- és cigányzene váltja egymást, ez utóbbiak barokk játékstílusban előadva. Kesergők, vérpezsdítő táncmuzsikák kelnek életre a hegedűkön, fafuvolán, oboán, egy letűnt kor gazdag zenei ízeit fölidézve. A darabok forrása egy 1730-ban megjelent dalgyűjtemény, a Collection Uhrovska, mely európai vándor cigányzenészek melódiáit tartalmazza, belefoglalva azoknak a népeknek zenéjét is, akikkel útjuk során kapcsolatba kerültek. Az akkori magyar, szlovák és cseh népzene lejegyzett dallamairól van szó.
Az Ensemble Caprice művészeti vezetője, a zeneszerzői minőségben is működő Matthias Mute meglepő ötlete volt, hogy a dalgyűjtemény darabjait felváltva szólaltassa meg Vivaldi egyes concertóival. S, hogy miért tette? A válasz mögött a dirigens komoly kutatómunkája áll, melyet rövid esszében fejt ki. Az írásban közzétett hipotézis alapja egy teljesen új keletű felfedezés, mely szerint a kelet-európai cigányzene és Vivaldi concertói szellemi rokonságban állnak egymással.
Az első pillantásra bizarrnak tűnő gondolatot, azonban több okból sem szabad elvetni. Vivaldi ugyanis hegedűművészi és zeneszerzői minőségben is sokat utazott, operái színrevitelekor Bécsbe és Prágába látogatott, ahol nem kizárt, hogy cigány zenészekkel került kapcsolatba. A kor másik híres zeneszerzője, Georg Philipp Telemannról – aki élete egy részét Lengyelországban töltötte – több életrajzi bejegyzés tanúsítja-, hogy cigány muzsikusokat hallgatva nyert ihletet.
Az sem elképzelhetetlen, hogy a cigány muzsikusok egyenesen Vivaldi ajtaja előtt húzták. Hogyan? A zeneszerző szinte egész életében híres velencei árvaház az Ospedale della Pietá hegedűtanára volt. Az árvaház a Riva degli Schiavi, azaz a Szláv csatorna mellett állt, ide futottak be a Kelet-Európából érkező hajók, melyek utasai közt akadhattak „gypsy” hangszeres zenészek, így zeneszerzőnk fülébe közvetlenül kúszhattak az érdekes dallamok.
A Szláv csatorna egy részlete (Velence)
Vivaldi egyes concertói bizonyos zenei formaelemek alkalmazását nézve nagyon közel állnak a ’gypsy’ darabokhoz. Ezt látjuk az Rv 375 concerto harmadik tételében, ahol a cigány zenére jellemző szinkópa (ti tá ti) ritmusképlet, a váratlan dinamikai kontrasztok használatát látjuk. Az Rv 533 C-dúr concerto virtuóz bevezetőjében a 8-ados ütemjelzésű kezdő ütemet két 16-odos váltja, ördögi sebességet diktálva a hangszeres előadónak. S íme, egy újabb egybeesés: a Collection Uhrovska jó néhány darabjához ugyanezt a pontos ütemjelzést írták be.
A harmadik párhuzam az előadói gyakorlatra vonatkozik. Kortárs szemtanúk utólagos elbeszélése szerint a hegedűn és fúvóson koncertező Vivaldi gyakran illesztett kadenciákat az egyes darabok, illetve tételek közé, azaz rögtönzött, megmutatva micsoda bravúros játékos. Köztudott, hogy a cigány- és népzenei előadásmód erősen improvizatív. A C-dúr P. 81-es concertóba illesztett kadenciát maga Matthias Mute ’rögtönözte’ szemernyi kétséget sem hagyva, hogy hangszere értő mestere.
Az Collection Uhrovska gyűjteményből származó dalokat remek hangszerelésben, a dallamok belső gazdagságát felszínre hozva játssza az Ensemble Caprice. Az előadásmódban a cigányzenére jellemző friss, nyers ugyanakkor érzékeny hangzást produkálják a Vivaldi concertók előadásában is. Így válik páratlan zenei élménnyé ez a szokatlan válogatás, mely valóságos időutazásban részesít minket, megidézve a 18. századi vándor cigányzenészek csodálatos, lelkesítő muzsikáját, mely inspirálólag hathatott a kor egyik legnagyobb zeneszerzőjére, Antonio Vivaldira is.
hangoló 